Ma álmodtam…
2008.november 18.


Álmomban, ma újra gyermek voltam…
Bejártam a dombokat, fára másztam.
Kőrös vize áztatta lábaimat,
Miközben az éles kövek vágták talpaimat.
Álmomban újra énekelni tudtam…
Oly szívből, akár egy csalogány!
Lakodalmas népek sorban körbeálltak,
Én meg produkáltam, remegtettem a nótám.
Álmomban ismét színpadon táncoltam…
Ropták lábaim a bihari ugróst.
Tapsolt az első sorban az anyám,
Könnyes szeme csillogott,ruhája bíbor.
Álmomban újra szavaltam szívből…
Mint oly sokszor akkor hajdanán!
Újra írtam, írtam a sorokat, és dicsért,
Mert gyermek voltam, a sok tanár.
Álmomban újra katona voltam…
Fiatal, és könnyes szemű fiúk vettek körbe!
Siratták, sorban a szüleiket, és nem értettem.
Örültem nekik, csodálkozva néztem őket.
Álmomban védtem a gyerekeket…
Mert valamiért mindég bántották őket!
Éreztem nekem ott kell lennem,
Ahol a kosz és ahol a nyomor terem.
De az álmom elment ma reggel…
És újra itt vagyok az élet világában.
Hol nincsenek könnyes szemű felnőttek,
És szutykos arcú, bámuló apróságok.