Szárnyaszegett kismadárka
2008. január 12.

Szárnyaszegett madár lettem,
Ki repülne bár, de nem lehet.
Felhők fölött ott játszadozik
Egy vékonyka kis fénysugár
Istenem!- de kellene ő most nekem.
Incselkedő, kevély világ
Elveszett… elveszett…
És a napsugár fénye kialszik lassan,
Mert az is elment, elment…
Reménytelen, szárnyaszegett madárka,
Ébredj fel, ébredj fel!
Látod ott a fénysugarat az ég alján?
A felhő lassan elmegy.
Ó!- de a te szárnyaid letörtek!?
Istenem, add vissza őket!
Ám hiába a könyörület,
Ha már nem lehet, nem lehet.
Ami most elment,
Az többet már nem lesz,
És mi vár rád utána?
Szegény, árva kis madárka…
Te reménytelen, reménytelen.
Ó!- kismadárka kelj fel, járj!
Hisz szárny nélkül is lehet neked még élet.
De már nem olyan, mint az,
Amikor repültél volna,
Mert az elment, elment.
Próbálj még küzdeni,
Ha a szárnyaid elvették,
Hátha van más az ég alatt?
Mi lehet még… mi lehet még?
De szemedből vércsepp csordul,
Te drága, te árva,
Értem én, értem én!
Hogy miért nem repültél? - repültél…
Egyszer voltam kismadárka,
Csak egyszer, de szárnyaim elvették.
Így nem tudom milyen az,
Ha repülni lehet, ha repültél.
S, ha már ez mind értelmét is veszti,
Nem lesz, aki megtanítson semmire…
Legalább örökké tudni fogom,
Hogy egyszer lehettem madárka,
Akinek a szárnyát elvették,
És repült volna, csak nem hagyták,
Mert elmentél… elmentél.